Ugrás a tartalomra

Szakembereket képeznek

Létrehozva
Szakmunkás- tanulók képzését is felvállaló, korszerű nyílászárokat készítő üzemet avattak Miskolcon. Az esemény kapcsolódott a Foglalkoztatási Konferencián elhangzottakhoz is bizonyítva, hogy erősödő, jól működő vállalkozásra még a nehézségek ellenére is van példa a térségben.
Több évtizedes hagyomány a fával kapcsolatos tevékenység a Ro-Pánt 95 Bt.-nél, mivel már 1978 óta foglalkoznak fa nyílászárók megmunkálásával. Az idén tovább terjeszkedő és korszerűsödő 80 millió forintos beruházás 20 főnek teremt munkahelyet Miskolc északi iparterületén. A cég megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet a pályakezdő szakmunkások támogatására ezért a szakmunkástanulók képzésével a szakemberutánpótlásra is gondolnak.
Minden évben 10-15 fő tanulói létszámmal dolgozik a vállalkozás. Közülük évente ketten hárman itt maradnak az üzemben. Az avatón megjelent szakemberek itt is kiemelték, hogy a kis és közepes vállalkozásoknak kulcsfontosságú szerepük van a gazdaság fellendítésében.
Gúr Nándor, a Parlament Foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága alelnöke elmondta, a jelenleginél több jól működő kis-és közepes vállalkozásra volna szükség a térségben. Ennek érdekében számos olyan pályázati felhívás is napvilágot lát, amelyekkel érdemes élni a vállalkozóknak.

B. G.