Már kora délelőtt kerékpárosok hosszú sora várakozott a Szinva teraszon, hogy regisztráltassa magát és teljesítményével hozzájáruljon egy hazai biztosító társaság által kerékpártároló építésére felajánlott egymillió forint elnyeréséhez.
Hanák Péter, az egyik résztvevő azt mondja, hallotta, hogy biciklitárolót akarnak csinálni a városnak, hogy ha elegen összejönnek, ha tekernek eleget, és ezért úgy gondolta, hogy kijön, főleg ilyen jó időben .
Miskolc az eddigieken kívül további kerékpárutak építését tervezi és a tárolók létrehozásáról sem feledkezik meg a város.
Fedor Vilmos alpolgármester elmondta, nagyon szeretnének a jövőben a városi költségvetésben is egy nagyobb összeget arra elkülöníteni, hogy egyrészt folytatódjon a kerékpárutak építése, de ugyanilyen fontos a kerékpárok biztonságos tárolása és őrzése.
A pénz elnyerésének feltételét Miskolcon túlteljesítették a biciklizők. Közel 1000 kerékpáros vett részt az akcióban, akik közül 10 szerencsés vadonatúj kerékpárokkal gazdagodott. Nincs hát akadálya annak, hogy biciklitárolók kerülhessenek a Népkertbe, valamint a Miskolc-tapolcai Barlangfürdő bejáratához.
B. G.