Ugrás a tartalomra

Tanévkezdési közlekedési kampány

Létrehozva
Tanévkezdési közlekedési kampányt kezdett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. A cél, hogy a tanévkezdet időszakában még biztosítottabb legyen a gyermekek védelme. A tapasztalatok szerint ugyanis az iskolások – mint a közúti közlekedés legvédtelenebb képviselői – a nyári vakációt követően fokozott balesetveszélynek vannak kitéve, főleg az általános iskolák környékén.
A kampány során többek között kiemelt rendőri jelenlétet biztosítanak azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez indokolt. Az ORFK a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a tanulóknak üzenőfüzetet, órarendet, könyvjelzőt, vonalzót, falinaptárt és Sulizsaru kiadványt, a pedagógusoknak pedig „Pedagógus naplót” készíttetett. A kiadványokat szeptember első hetében juttatják el az iskolákba.