Egyedül a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán foglalkoznak a felszín alatti vizek mérnöki alapú kutatásával, és biztosítanak egyetemi diplomát nyújtó hidrogeológus-képzést hazánk felsőoktatási intézményei közül – e ténynek is köszönhető, hogy az idén először Miskolcon, részben a kar szervezésében rendezik meg a IV. Nemzetközi Tudományos Konferencia a Kárpát-medence ásványvizeiről című kongresszust szeptember 5. és 7. között.
Míg az 1960-70-es években évente átlagosan 2 liter ásványvizet fogyasztottunk személyenként hazánkban, addig napjainkra mintegy 100 literre tehető ez a mennyiség, melynek jelentős növekedése természetesen nem csupán Magyarországra jellemző. E tendencia – túl az érdekességen – több tekintetben is fontos, egymásra is ható következményeket hoz egyebek mellett az ipar, a foglalkoztatás, a kutatás és az oktatás terén is.
Hazánk felsőoktatási intézményei közül egyedül a Miskolci Egyetemen, a Hidrogeológiai–Mérnökgeológiai Tanszéken folyik egyetemi szintű hidrogeológus mérnökképzés, s ugyanilyen keretek között egyedül itt foglalkoznak a felszín alatti vizek kutatásával. A szakterület mérnökei iránti keresletnövekedésre reagálva a kar bővíteni fogja képzési rendszerét, s hidrogeológus-mérnök mesterképzési szak indítását tervezi.
Minderre tekintettel az egyetem Műszaki Földtudományi Kara korábban is aktív résztvevője volt e konferenciának, melyet eddig Székelyföldön, az ásvány- és borvizek hazájában tartottak, az idén először pedig Miskolc lesz a helyszín.
A rendezvény szakmai fórumot biztosít mindazoknak a szakembereknek, akik az ásványvizek kutatásával, tanulmányozásával, hasznosításával és védelmével foglalkoznak a Kárpát-medencében, s lehetőséget biztosít eredményeik, terveik bemutatására, egymás munkájának jobb megismerésére, valamint az egyes szakterületek és régiók közötti együttműködés megteremtésére, illetve bővítésére is. A szervezők és résztvevők ugyanakkor dr. Juhász József Prof. Emeritus, hazánk egyetemi szintű hidrogeológiai oktatásának megteremtője, több évtizeden át a Miskolci Egyetem oktatója szakmai pályafutása előtt is tisztelegnek 80. születésnapja alkalmából. A hazai szakemberek mellett Ausztriából, Szlovákiából és Romániából érkező résztvevőknek ugyanakkor egy szakmai kirándulást is tartogatnak a szervezők a térség vízföldtani és balneológiai értékeinek megismerése céljából.