Nem megfelelő a magyar iskolák épületének állaga és műszaki infrastruktúrája. Borsod-Abaúj-Zemplén megye általános iskoláinak mintegy 90 százaléka teljes vagy részleges felújításra szorul – derül ki abból a felmérésből, amelyet az egyik hazai társadalomkutató intézet készítette el az Oktatási és Kulturális Minisztérium felkérésre. Ilyen átfogó felmérés még nem készült az általános iskolák állapotáról a rendszerváltozás óta. Összesen 2400 iskolában és 1400 önkormányzatnál voltak a kérdezőbiztosok.
Miskolcon ebben az évben csaknem kétmilliárd forint jut a közoktatási intézmények bővítésére, felújítására, amelyből 590 millió forint önkormányzati forrás. A legnagyobb beruházások a középiskolákban vannak.
Szerdán avatják fel a Diósgyőri Gimnázium felújított és kibővített épületét. Emellett javában zajlik az Avasi Gimnázium átalakítása és befejeződött a Térségi Integrált Szakképző Központ építése is.