A tömegközlekedést lebonyolító cégek türelmesek, ám október végéig minden diáknak érvényes diákigazolvánnyal kell rendelkezni. Ez minden tanulóra vonatkozik, az évfolyamot váltókra és azokra is, akik szeptembertől új oktatási intézményben folytatják tanulmányaikat.
A tanulóknak több szempontból is figyelniük érdemes diákigazolványaik érvényességére. Az évfolyamot váltóknak érvényesíteniük kell, az idén érettségizetteknek pedig – amennyiben folytatják tanulmányaikat – új diákigazolványt szükséges váltaniuk.
Október 31. tehát fontos dátum a diákigazolványok érvényesítése szempontjából. A tanulóbérlet persze addig is megvásárolható és használható, amíg a diákok nem kapják meg az érvényes diákigazolványukat.
Szeptember 1-jétől újdonság az MVK Zrt.-nél, hogy a 7-es autóbuszokra 90%-os kedvezménnyel válhatnak a tanulók bérletet, amellyel a lakóhely és az iskola között utazhatnak.
A Borsod Volán is türelmes azokkal szemben, akiknek még nincs érvényes diákigazolványuk. A tanintézet által kiállított iskolalátogatási igazolással, illetve a diákigazolványt igénylő lap hiteles fénymásolatának bemutatásával a Volán pénztárainál hozzájuthatnak az új bérletszelvényekhez.