A rendezvénnyel többek között az alap és középfokú oktatási intzémények felsőéves tanulóihoz, a szakmával nem, vagy nem piacképes szakmával rendelkezőkhöz, az álláskereső felnőttekhez, pedagógusokhoz és szülőkhöz szeretnének szólni. A rendezvénysorozat szeptember 20-án kezdődik, és november 28-án ér véget. A két naposra tervezett központi régiós rendezvényt október 18-19-én a Miskolci Városi Szabadidőközpontban rendezik meg. A miskolci börzére mintegy 85 kiállítót várnak, és csaknem 12 ezer látogatóra számítanak – tudtuk meg a főigazgatótól. Hozzátette: terveik szerint a börzékkel egyidejűleg az önkormányzatok, munkáltatók képviselőit fórumokon tájékoztatják a fontosabb feladatokról, mint például az értékteremtő közhasznú foglalkoztatás lehetőségeiről.
Elhelyezkedési esély a diákoknak
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
Első alkalommal rendez regionális szintű pályaválasztási kiállításokat, képzési és állásbörzéket a Regionális Munkaügyi Központ. A 15 rendezvényen csaknem 600 kiállító, 400 munkaadó lesz, és 25-30 ezer látogatóra számítanak - mondta el mai sajtótájékoztatóján Szabó József főigazgató. (Fotó: MiNap archív)