Ugrás a tartalomra

Lebuktak a miskolci örömlányok

Létrehozva
Kéjtanyán ütöttek rajta a miskolci zsaruk. A Győri kapuban, többszintes családi házban ,,dolgozó lányokat” tetten érték a detektívek.
Sztella, aki 52 évével már veteránnak számít a pályán, a 36 éves Andi, valamint Zsuzsa és húszesztendôs Judit művésznéven futó nők bevallásuk szerint havi 200 ezer forint, plusz rezsiért bérelték a lakást B. Józseftől, aki azonban hallani sem akar ilyen összegről. Állítja: mindössze 30 ezer forintot kért havonta, s mit sem tudott az ott folyó szextettekről. Ennek ellentmondani látszik, hogy ikerházról van szó, s ő maga volt a tőszomszéd. A beszerzett adatok alapján a Miskolci Rendőrkapitányság üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt indított ellene, illetve a fő szervező prostituált, Andi ellen eljárást. A másik három pillangó szabálysértési eljárás elébe néz.