Ugrás a tartalomra

Oktatási gondok a megyében

Létrehozva
Több, mint hatszáz pedagógust bocsátottak el megyénkben szeptemberben, tizenhárom iskola zárta be a kapuit, és negyvenkilenc oktatási intézményt kellett integrálni – mondta sajtótájékoztatóján Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, és Koncz Ferenc, az oktatási ügyekkel is foglalkozó alelnök.
Az elnök szerint az oktatás nem kapja meg azt a figyelmet, amire szüksége lenne. A gyermeklétszám ugyan csökken a megyében, de ez nem indokolja az ilyen nagyszámú létszámleépítést a pedagógusok körében. Sok kistelepülés nem tudja fenntartani az iskoláját, a megállapított fejkvóta kevés, más támogatáshoz pedig nem jutnak. Az intézmények kistérségekhez való integrálása pedig veszélyes, mert támadja az önkormányzati rendszert.
Koncz Ferenc elmondta, a szeptembertől bevezetett csoportfinanszírozási rendszerben ahhoz, hogy megfelelő fejkvótát kapjon egy önkormányzat, legalább tizenöt fős osztályt kell hetedik-nyolcadik osztályban működtetnie. Ez esetben egy gyerek után kétszázezer forint jár. Ha egy fővel is kevesebb, akkor már csak a fele, és ezzel kizárja magát az önkormányzat az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok úgynevezett ÖNHIKI-s támogatásából, így akár harminc-ötven millió forinttól is eleshet. Ugyanakkor, ha a gyerek az adott településről bejár a térség központjában lévő iskolába, akkor ott jár utána a kétszázezer forint, és a település is kap nyolcvanötezret. Az alelnök szerint ebben semmi pénzügyi logika nincs, többet ér a gyerek, ha máshová jár iskolába, és ez felháborító.
Az ellenzéki politikusok összegzése szerint az idei nehezebb tanévkezdés, kevesebb pedagógussal, kevesebb intézménnyel, és kevesebb pénzből.

H. I.