Hagyományteremtő céllal 2006. szeptember 22–24. között szervezték meg az „I. Coop Rally – a minőségi magyar termékekért” autós vetélkedőt. A kezdeményezés fővédnöke Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, aki pártolja, hogy a magyar termékek előállítói kellő elismerést kapjanak, amelynek értékét növeli, ha mindezt partnereiktől, piaci társaiktól származik.
A kezdeményezés sikerességét bizonyítja, hogy a visszajelzések alapján már az első évben kiérdemelte az FMCG szektor és a kormányzat támogatását, illetve országos szinten jelentős médiavisszhangot váltott ki. Gráf József miniszter az esemény értékelését követően a továbbiakban is támogatásáról biztosította kezdeményezést. Törekvésük folytatásaként idén szeptember 19–22. között szervezik meg a II. Coop Rally-t.
A 2006. évi Rally-n 42 versenyautó indult, elsősorban a napi fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok és médiatámogatóik részvételével. A verseny szakmai irányítását Ferjáncz Attila végezte. Tavaly a résztvevők az útvonal alatt a régió kiemelt gyártó és forgalmazó központjait érintették, ahol ügyességi versenyeken, gyárlátogatásokon, termékbemutatókon vettek részt. A vidéki rendezvényekre meghívást kapott a helyi polgármester, alpolgármesterek, országgyűlési képviselők, illetve a média is. A versenyzők szakmai megbeszéléseken konzultáltak a házigazda vállalatok és a közigazgatási szektor helyi képviselőivel. Négy kiemelt vidéki helyszínen sajtótájékoztató keretében ismertettük a média számára a kezdeményezés célját. Az első nap végén, egy fogadás keretében a szálláshelyen került sor a verseny értékelésére, illetve a második nap végén a hivatalos eredményhirdetésre és a díjak átadására.
A Rally nemcsak játékos verseny, hanem komoly szakmai üzenettel is bír: a forgalmazó és a gyártók közös ügynek tekintik a magyar élelmiszeripart érintő kérdéseket, illetve kiemelt figyelmet szentelnek a minőségi magyar termékekre.
„ II. Coop Rally, a minőségi magyar termékekért” 2007.
Időpont: szeptember 19-22. (szerdától szombatig)
Tervezett útvonal, helyszínek (Észak- magyarországi régió):
1. nap (szeptember 20. csütörtök)
- indulás: Dunaharaszti, Coca-Cola Beverages Mo. Kft. Központ
- Kecskemét – Zwack Unicum Nyrt. és Univer-Coop Zrt.
- Szolnok – Tisza COOP Zrt.
- Gyöngyös – Detki Keksz Kft.
2. nap (szeptember 21. péntek)
- Ostoros – Ostoros Novaj Bor Zrt.
- Emőd – Unió COOP Zrt.
- Tarcal – „Andrássy Pincészet” Fő u. 94.
- Debrecen – Debreceni Hús Zrt.
- Érkezés: Hajdúszoboszló „Hotel Silver” - díjkiosztó ünnepség
3. nap (szeptember 22. szombat)
- hazaindulás