Közveszéllyel fenyegetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. Telefonon érkezett a bejelentés, miszerint az egyik miskolci kollégiumban bombát helyeztek el.
Az elsődleges intézkedések során a rendőrség a kollégium épületét kiürítette, ahol akkor éppen kb. 100 fő volt elszállásolva, illetve az étteremben egy 130 fős esküvői vacsora folyt.
Eközben a forrónyomos szolgálat adatgyűjtést végzett, melynek során megkeresésre került a telefonszolgáltató, akik a nyomozók rendelkezésére bocsátották a híváslistát. Ennek alapján felmerült, hogy a hívást milyen mobiltelefonról kezdeményezték és annak ki is az előfizetője.
Ezt követően az Edelényi Rendőrkapitányság segítségével, akik adatgyűjtést végeztek, előállítottak Szín községből két fiatal férfit. Kihallgatásukkor beismerték, hogy ők telefonáltak, mivel egyik ismerősük a kollégiumban tartózkodott, őt szerették volna megtréfálni.
Elmondták azt is, hogy a szöveget előre megírták, egyikük tárcsázott, de mivel írástudatlan, így társa olvasta be a fenyegető szöveget. A két színi férfi ellen eljárás indult.