Egyre több háztartásban van szélessávú internet hazánkban is. Ez részben az árak csökkenése indokolja. Ebben az évben felgyorsult a folyamat, persze még mindig jócskán elmaradunk Európa nyugati államaitól. Mindez a Nemzeti Hírközlési Hatóság miskolci tájékoztatóján hangzott el, amelyen az egységes roaming tarifák bevezetéséről és digitális televíziós jövőjéről is szó volt.
Az elektronikus hírközlés mára az élet minden területén nélkülözhetetlen szolgáltatásokat, ezek révén pedig egyre több és jobb lehetőségeket kínál. A Nemzeti Hírközlési Hatóság 2004 óta szabályozó hatóságként serkenti a versenyt annak érdekében, hogy Magyarországon mindenki könnyen, gyorsan és elérhető áron juthasson hozzá a legkorszerűbb hírközlési szolgáltatásokhoz. Az országban az egyetlen szolgáltatás, amelynek árai 2004. óta évről évre csökkennek a KSH adatai szerint a hírközlés – hangzott el. Ma már egyre több ember számára elérhető az internet is, hiszen míg 2001-ben 12-14 ezer forintba került a havi előfizetés, mostanra az árak harmadára csökkentek, a sávszélesség viszont megtöbbszöröződött – hangsúlyozta a hírközlési hivatal szóvivője Márton György, aki utalt a növekedés mértékére is. Eszerint csak az elmúlt hónapban két százalékkal nőtt az internetes hozzáférések száma hazánkban.
Kedvezőbb feltételek mellett, a korábbi akár 6-700 forint helyett, egységesen 144 forintért telefonálhatunk haza külföldről augusztus végétől. A Nemzeti Hírközlési Hatóság a következő időszakban kezdi meg ennek kapcsán a mobilszolgáltatók ellenőrzését, ahogy jelentős feladatot jelent majd még ebben az évben a digitális televíziózásra való átállás – hangzott el. Ez jelentős minőségi javulást jelent majd, különösen azokban a háztartásokban, ahol jelenleg három csatornát lehet fogni – mondta Márton György. Az erről szóló törvényt június 18-án fogadta el a parlament, a pályázatot pedig már októberben meghirdetik, ami annyit jelent, hogy 2008-ban elindul a digitális földfelszíni műsorszórás, ami folyamatosan épül majd ki.
K. A.