Ugrás a tartalomra

Egészséges ételek az egészségért

Létrehozva
Az egészséges étkezésnek nemcsak a betegségek kialakulásának megelőzésében lehet fontos szerepük, hanem sokat segíthetnek a gyógyulásban is – ezt mondják a Miskolci Rákbetegek és Barátaik Klubjának tagjai, és az a dietetikus is, akit szombaton Diósgyőrbe hívtak, hogy együtt készítsenek finom és egészséges ételeket, italokat.
Búzafű-lé is készült a diósgyőri kézműves ház udvarán. A rostos zöld ital bár ránézésre meglehetősen szokatlan nem túl bizalomgerjesztő, állítólag nagyon finom. No meg persze egészséges is.
A teljes kiőrlésű, házilag sütött kenyér, mivel nem tartalmaz sem tartósító szereket, sem egyéb hozzáadott mesterséges anyagokat, fontos és egészségbarát részét képezheti a napi táplálkozását, hangzott el a nap folyamán.
A szombati sütés-főzés szakácsai és vendégei is a Miskolci Rákbetegek és Barátaik Klubjának tagjai közül kerültek ki, akik mind úgy gondolják, hogy gyógyulásukban és egészségük megőrzésében fontos szerepe lehetett és lehet a finom, de egészséges ételeknek.
Az egészséges étrendnek pedig az alkalmi sütés-főzés résztvevői szerint a retekcsíra éppúgy része kell, hogy legyen, mint a saját őrlésű tönkölybúza liszt, vagy a házilag, esetleg kemencében sütött kenyér.