75 helyszínen, csaknem 100 programot kínált mintegy 37 település a Kulturális Örökség napján megyénkben. A kétnapos rendezvénysorozaton újból megnyíltak a látogatók előtt azok az épületek is, amelyek más napokon csak korlátozottan vagy egyáltalán nem látogathatók, és számos, a kulturális élethez kapcsolódó egyéb programmal várták az érdeklődőket Miskolcon is.
A látogatók akár középkori játékot próbálgathattak a Herman Ottó Emlékház parkjában. A feladat egyszerű, egy vékony farúddal bele kell találni a török katonát mintázó bábu hasán lévő kis lyukba. Akinek ez hamarabb sikerül, az nyeri a párviadalt. A nemrég felújított Herman Ottó Emlékház kertjében egy másfajta küzdelem, az ősi magyar harcmodor jellemzőivel is megismerkedhettek az érdeklődők. A rettegett magyar harcosok fegyvereit és páncéljait mindenki ki is próbálhatta, és megismerhette az igazságot a szablyáknak, lándzsáknak és kardoknak a kalandfilmekben látottakkal ellentétes, valódi használatáról is.
A harci bemutató és a középkori játékok mellett a kulturális örökség napjainak szombati, miskolci rendezvényén szó esett a kísérleti régészet céljairól és arról is, miben más ez a tudományág, mint a hagyományos, szokványos archeológia. A lillafüredi kísérleti régészeti nap célja is hasonló volt: hogy a honfoglaló magyarok életét, és a középkor emberének játékait mindenki testközelből, használat útján ismerhesse meg.