Ugrás a tartalomra

Miskolcon is tüntettek

Létrehozva
Budapest és több más vidéki város mellett Miskolcon is kormányellenes demonstrációt tartottak tegnap. A mintegy kétszáz tüntető este nyolc óráig tartózkodott a Városház téren. Többen árpádsávos, mások nemzeti színű zászlókkal jelentek meg, több tüntető viselt nemzetiszínű karszalagot vagy kitűzőt. A demonstráció békésen zajlott.
A tüntetés vezérszónoka, Miklós Árpád középiskolai tanár (egyben a helyi MIÉP vezetője) azt mondta, az őszödi beszéd óta hetente kétszer összegyűltek, és ezt tervezik a következő időszakban is. Hangsúlyozta, spontán demonstrációról van szó, nem párt által szervezettről. A demonstráción bejátszották Gyurcsány Ferenc egy évvel ezelőtt nyilvánosságra került beszédét is, a szónokok emlékeztettek rá, hogy a kormány hazugságai egy évvel ezelőtt lepleződtek le.
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulóján több más vidéki városban - Várpalotán, Szolnokon, Székesfehérváron, Békéscsabán, Szegeden, Debrecenben és Egerben - is demonstrációkat tartottak a kormányellenes tüntetők.