Ugrás a tartalomra

Lebukott a szeszfőzdés

Létrehozva
Magán-szeszfőzdét találtak a hivatalos mellett a fináncok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkeresztesen. A tulajdonos ihat rá egyet, mert elkobozták tőle és valószínűleg megbírságolják. A miskolci Fővámhivatal járőrei ellenőrzésük során Mezőkeresztesen egy garázsban működőképes pálinkafőző berendezést találtak - mondta Izsépy Andrea alezredes, a Vám-és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának osztályvezetője. A házilag engedély nélkül előállított készülékről a tulajdonos azt mondta: azt a nyíregyházi piacon vásárolta kisebb mennyiségű pálinkával együtt, a készüléket még nem használta, de az udvaron talált 400 liter gyümölcscefre arra utalt, hogy szándékában állt. 
Az ügy érdekessége, hogy a garázs a legálisan működő mezőkeresztesi szeszfőzde közelében található, így a pálinkafőzéssel együtt járó jellegzetes „illatok” még használat során sem tűnhettek fel a környék lakóinak.

A fináncok a pálinkafőző berendezést és a pálinkát lefoglalták, jövedéki jogszabályok megsértése miatt közigazgatási hatósági eljárást indítottak.