Ugrás a tartalomra

Fél órán belül elfogták az üzengető fegyveres rablót

Létrehozva
A fegyveres rablás után a gyors és szakszerű rendőrségi intézkedést követően a főkapitányság nyomozói elfogták azt az elkövetőt, aki kirabolt egy miskolci pénzintézetet hétfőn reggel (09. 24-én). A fekete ruhás férfi az Árpád utcán lévő takarékszövetkezetbe közvetlenül a nyitás után érkezett, és fegyvernek látszó tárggyal az alkalmazottaktól pénzt követelt, majd gyalogosan távozott. Az eset során senki sem sérült meg, fegyverhasználatra nem került sor.
A rendőrség a riasztást követően nagy erőkkel vonult a helyszínre. A miskolci járőrök és a forrónyomos csoport - kiegészülve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóival – megkezdték a szemlét, illetve az adatgyűjtéseket az elkövető felkutatásának érdekében. Az intézkedéseknek köszönhetőn alig fél órán belül sikerült elfogni a támadót.

A Coyote-team

A főként Miskolc belvárosában bekövetkező fegyveres rablások elkövetőinek felderítése és elfogása érdekében dr. Kökényesi Antal vezérőrnagy, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya az egységes és kellőképpen hatékony rendőri fellépés biztosítása érdekében intézkedést adott ki. Felhatalmazása alapján a bűnügyi igazgató közvetlen alárendeltségében Coyote elnevezéssel – speciális nyomozócsoport jött létre. A 2007 májusában megalakult 20 fős egységbe helyet kaptak a bűnügyi igazgatóság valamennyi szakterületének munkatársai, valamint a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi egységében dolgozók. A Coyote-team tagjai módszeres és magas szakmai színvonalú munkájának köszönhetően már sikereket értek el. (Két fegyveres rablás elkövetőit sikerült beazonosítaniuk és eljárás alá vonniuk: a Széchenyi utcai zálogházi rabló, a Stadion utcai gyógyszertári rabló).
A nyomozócsoport feladata: a folyamatban lévő nyomozások bizonyítékainak minél szélesebb körű elemzése, a veszélyeztetett objektumok, illetve a lehetséges menekülő útvonalak feltérképezése, továbbá a bűnmegelőzés szempontjából a pénzintézetek felkészítése.
Adatelemzés, modellezés

A bűnelemzéseknek is köszönhető, hogy a mostani esetnél célirányos keresést végeztek a rendőrök. A rabló elfogására indított kutatás fő eleme a gyorsaság és a terület szakszerű lezárása és átfésülése volt. A rendőrök jól vizsgáztak. A koncentrált területzárás eredményeként a pénzintézet vonzáskörzetében bukkantak rá a nyomozók az egyik elhagyatott úton a személyleírásnak megfelelő férfire. Az illetőt megállították, majd igazoltatták. Ellenőrzésekor megtalálták nála a reklámszatyorba tett pénzt, valamint a rabláshoz használt fegyvert.
Az elsődleges adatok az támasztják alá, hogy a több százezer forintot zsákmányoló férfi előzetesen készült a bűncselekményre. Erre nemcsak ruházata, a nála lévő gázpisztolya is enged következtetni, hanem a zsebében talált borsot tartalmazó fűszeres zacskó is, amivel szándéka szerint nyomainak követését igyekezett megnehezíteni.
„A gyalogkakukk üdvözli a rendőrséget!” – köszöntéssel távozó és fél órán belül rajtavesztett gyanúsított (41 éves, miskolci lakhellyel rendelkező férfi) kihallgatását a nyomozók megkezdték.
A rendőrség vizsgálja, hogy az elfogott illető összefüggésbe hozható-e a borsodi megyeszékhelyen korábban elkövetett rablások valamelyikével.