Mint korábban, most sem volt műfaji megkötés, nagyjátékfilmek, kísérleti és kisjátékfilmek, dokumentumfilmek és animációs alkotások egyaránt versenyeztek. A jelentkezőknek két kritériumnak kellet megfelelniük: csak olyan alkotásokkal szállhattak versenybe, melyek 2005. január 1-je után készültek, és rendezőjük a film készítésekor nem töltötte be a 35. életévét. Ezúttal „Roma-kép - Romák a kamera mögött és előtt” címmel külön versenyprogramot is indítottak a szervezők.
Az 1,6 millió forintos összdíjazású fesztivál szervezői arra törekedtek, hogy a nemzetközi zsűri is főként a fiatal filmes generációt képviselje. A 4. CineFest Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválján díjazták a legjobb nagyjátékfilmet, a kisjátékfilmet, a dokumentumfilmet, díjat kapott a legjobb kísérleti, animációs film is, és átadták a Magyar Televízió, a Duna Televízió, Miskolc város, a kritikusok és a diákzsűri különdíját is.