Elkapták azt a három elkövetőt, akik ellen csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A két fiatalkorú, illetve még gyermekkorú vissi lakosok nyomára kéthónapos és módszeres nyomozás után bukkantak a rendőrök. Õk a bűncselekmény elkövetésekor Sárospatak egyik áruháza melletti járdaszakaszon egy gyalogosan közlekedő fiatalkorú bodrogolaszi lakost támadtak meg. Minden előzetes szóváltás nélkül az áruház falához lökték, majd veréssel fenyegetve arra kényszerítették, hogy adja át a fején lévő napszemüveget. Miután a sértett félelmében a szemüveget átadta, az egyik elkövető kétszer megütötte, egyszer pedig mellkason rúgta, s arra szólította fel, hogy adja át nekik az övtáskáját is a benne lévő telefonnal együtt. A sértett erre mindhárom támadóját félrelökte és elszaladt. A három gyanúsított beismerte tettét.