Önzetlen, azonban magában veszélyeket hordozó magatartásának köszönhető, hogy a nyílt utcán megtámadott nő nem szenvedett el életveszélyes sérüléseket, a támadóját pedig sikerült a rendőrségnek elfognia és előállítania. A megyei főkapitány tárgyjutalommal köszönte meg Nagy Attila ezen súlyos bűncselekmény megnyugtató megoldásában való közreműködését. A rendőrfőkapitány ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy hasonló esetekben a segítőkész állampolgárok minden helyzetben értékeljék és vegyék figyelembe a kockázati tényezőket, annak érdekében, hogy ők ne váljanak áldozattá.
Életet mentett a postás
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
Megjutalmazta dr. Kökényesi Antal rendőr vezérőrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azt a postást, aki bátor közbeavatkozásával megmentette egy miskolci nő életét. A Magyar Posta Rt. alkalmazottja, Nagy Attila szeptember 21-én a reggeli órákban feladata teljesítése közben megakadályozta, hogy egy ötvenes éveiben járó férfi halálra szurkáljon egy harmincas éveiben járó nőt. Nagy Attila nemcsak a családi tragédiát hiúsította meg, hanem a rendőrség kiérkezéséig az elkövető visszatartásában is részt vállalt.