– Azt szerettük volna, ha ez közüggyé, a város egészének az ügyévé válik, nem csupán az önkormányzat idősellátással foglalkozó intézményeinek, és az ezen a területen dolgozó civil szervezeteknek a belügye marad, mint korábban. Úgy érzem, ezt a célt sikerült elérni – fogalmazott Szűcs Erika az Idősek Hava 2007-es programjainak ismertetőjén.
Hétfőnként sportnap lesz, keddenként túrázás – Bükkszentkeresztre, a Csanyik-völgybe, Ómassára, Létrástetőre – szerdánként pedig kulturális nap a színházban, a Színészmúzeumban, a zsinagógában és az ortodox templomban. Csütörtökönként buszos nosztalgia-gyárlátogatásra invitálják az időseket a vasgyárba, péntekenként pedig aquafitnesz-vízitornára a Selyemréti Strandfürdőbe. Október 3-án Idősek Világnapi Gálát tartanak a Művészetek Házában, ahol többek között fellép majd a Korda György–Balázs Klári népszerű művészházaspár is.
– Nagyon örülünk, hogy az ismeretterjesztő, szórakoztató programok mellett lépni tudtunk az aktív mozgás, a fitnesz irányába. Eddig is sokan éltek a felajánlott sportolási lehetőségekkel, érdemes, ajánlom mindenkinek. Természetesen lehetőség lesz szurkolásra is jégkorong-, labdarúgó-mérkőzéseken – hangsúlyozta az alpolgármester, hozzátéve: az Idősek Hava nem csupán a szórakoztatásról szól, ezért szerepel idén is a programok között a Regionális Hulladéklerakó Telep megtekintése Hejőpapiban. A hulladékkezelés, -ártalmatlanítás az egyik központi problémája Miskolcnak, fontos, hogy az idősek megismerjék az ezen a területen folyó munkát. – Esetleg be is kapcsolódjanak, mondjuk a komposztálási akcióban való részvétellel – tette hozzá Szűcs Erika. A nosztalgia-gyárlátogatást ugyanakkor azért vették be a programok közé, mert nagyon sok szépkorú onnan ment nyugdíjba, számukra sokat jelent a terület, s bizonyára érdeklik őket azok a kezdeményezések is, amelyek elkezdődtek egyes ipari létesítmények újrahasznosítására.
– Be kívánjuk bizonyítani az időseknek, hogy nyugdíjba vonulásuk után is teljes értékű, fontos tagjai maradtak Miskolc város közösségének. Ez a cél, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk attól a több ezer nyugdíjastól, akik az elmúlt években megtisztelték jelenlétükkel az Idősek Hava rendezvényeit – mondta még el a szociális ügyekért is felelős alpolgármester, aki ezúton is tisztelettel és szeretettel meghívta a miskolci szépkorúakat az októberi rendezvénysorozatra.
Sz. S.