- Zenében, irodalomban lehetnek csodagyerekek, akik már fiatalon nagy dolgokat alkotnak, s a képzőművészeti iskolákban is el lehet sajátítani bizonyos készségeket, amelyeket aztán az igazán tehetségesek továbbfejleszthetnek. Ez azonban még nem művészet, ezzel a fogalommal nagyon óvatosan kell bánni.
Kishonthy Zsolt elmondta, hogy a fesztivál, megítélése szerint jó irányba fejlődött: új nevet kapott, most már Miskolci Montmartre, s rendezvényeit tekintve is igényes, sokrétű művészeti élményt, szórakozást nyújtott. Nyilván nem várható el, hogy minden városi rendezvényünk elérje azt a művészi mércét, amit például a Bartók Fesztivál képvisel - fogalmazott a szakértő. - Azonban legalábbis törekedni kell erre, különösen a képzőművészet terén, amellyel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy egész alkotói generációk hiányoznak Miskolcról. Az iskolákban vizuális nevelés gyakorlatilag nem működik, s személyes tapasztalatból tudom, hogy a budapesti képzőművészeti egyetemen tanuló miskolci fiatalok között szinte egy sincs, aki vissza akarna térni ide. Ennek főként egzisztenciális okai vannak: a fővárosban jóval több a bemutatkozási lehetőség, nagyobb a közönség.
A Miskolci Montmartre jó úton halad, hogy igazán rangos képzőművészeti fesztivállá váljon. Olyan rendezvénnyé, amely itt, városunkban is közelebb hozza a közönséghez a kortárs művészeteket, s hozzájárul, hogy fiatal képzőművészeink itt maradjanak, jövőt, lehetőségeket találjanak Miskolcon - hangoztatta Kishonthy Zsolt.