Ugrás a tartalomra

Kalitkába zárt „pillangó”

Létrehozva
Gyorsított bírósági eljárás lefolytatására került sor egy nyírbátori, valamint egy sárazsadányi nővel szemben, akiket a szolgálatban lévő rendőrjárőr tetten ért, amint a 37. számú főútvonal mentén anyagi ellenszolgáltatás fejében szexuális szolgáltatását kínálta fel az arra közlekedő gépjárművezetőknek. Igazoltatásuk során az is megállapítást nyert, hogy nem rendelkeztek a külön jogszabályban meghatározott orvosi igazolással.
A lefolytatott eljárás eredményeképpen a bíróság büntetésként egyik esetben pénzbírságot szabott ki, míg másik esetben elzárással sújtotta a fenti cselekmény elkövetőjét.