Ugrás a tartalomra

Politikai vita a tüntetésről

Létrehozva
Utólag is vitákat gerjeszt és állásfoglalásokra késztet az a tandíjellenes demonstráció, amelyet egri és miskolci főiskolások, egyetemisták tartottak szeptember 26-án. A Fiatal Baloldal és a Magyar Szocialista Párt miskolci elnöksége - birtokukba került információkra, e-mailre hivatkozva - azt állítja, a Miskolci Egyetem hallgatóit a Fidelitas „kötelezően kivezényelte” a tüntetésre, azzal fenyegetve őket, hogy „aki nem lesz ott, az a vizsgáknál és későbbi tanulmányai során hátrányt szenved”. Az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöksége mindezt „alaptalan vádaskodás”-nak nevezte, és nyilatkozatban utasította vissza.
Szeptember 26-án délután csaknem ezer egyetemista tüntetett a tandíj bevezetése ellen Miskolcon. A helyi egyetem Hallgatói Önkormányzata által szervezett demonstrációhoz az egri Eszterházy Károly Főiskola 200 hallgatója is csatlakozott, ők buszokkal érkeztek. A tüntetők a korábbi megmozdulásokhoz hasonlóan azt szerették volna elérni, hogy ne vezessék be a felsőoktatási intézményekben a tandíjat. A szónokok szerint ennek köszönhetően - és a folyamatosan dráguló egyéb (utazási, szállás) költségek - miatt a szegényebb családok gyermekei kiszorulnak majd a felsőoktatásból. Az elmúlt hetekben tüntettek már a tandíj ellen Szegeden, Nyíregyházán, Debrecenben, Békéscsabán, Gyulán, Szarvason, Veszprémben, Dunaújvárosban és Kecskeméten is.
A Fiatal Baloldal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete ugyanakkor nyilatkozatot tett közzé a tüntetéssel kapcsolatban, melyben azt írják: „megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Fidelitas fenyegeti, illetve kötelezően kivezényli a Miskolci Egyetem hallgatóit a tandíjellenes tüntetésre. A FIB birtokába került e-mail szerint, mely a Fidelitas miskolci elnökétől származik, „a kollégiumból… mindenkit le kell terelni, ki kell üríteni a szobákat, különös tekintettel az elsősökre” - áll a nyilatkozatban. "Mik ezek, ha nem diktatórikus, antidemokratikus módszerek?" - teszi fel a kérdést a FIB megyei szervezete, akik szerint a jogi kar „balekoktatásán”, információink szerint, kötelezővé teszik az elsősöknek a tüntetésen való részvételt, majd megfenyegetik őket, hogy „aki nem lesz ott, az a vizsgáknál és későbbi tanulmányai során hátrányt szenved”, illetve „listát is készítenek róluk”. A Fiatal Baloldal tiltakozását fejezte ki a véleményük szerint „minősíthetetlen eljárás miatt”, s hasonlóan nyilatkozott sajtótájékoztatóján Bartha György, az MSZP városi elnökéségének a tagja is. A politikus leszögezte: senkinek nem vonják kétségbe alkotmányos jogát, hogy tüntetéseken, demonstrációkon fejezze ki tetszését vagy nem tetszését bizonyos intézkedések miatt. Kifejezetten károsnak, veszélyesnek és rosszízűnek tartják azonban, ha a politika "rátelepszik" erre, és fenyegetéssel, megfélemlítéssel "vezényelnek ki" embereket.
A tüntetés szervezőiként a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzatának, valamint az egri Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnöksége nyilatkozatban utasította vissza mindezt. Mint - egyebek mellett - írják: „a szervezés során minden alkalommal hangsúlyoztuk, hogy a rendezvény minden fajta pártpolitikai megnyilvánulástól mentes, ezért örömmel tapasztaltuk, hogy a Fiatal Baloldal tagjai és tisztségviselői, szimpatizánsai közül többen, mint támogatók vettek részt a tandíj-ellenes tüntetésünkön.” - A szervezők között voltak olyanok, akik egyébként – alkotmányban és jogszabályokban rögzített jogukkal élve – politikai szerepet is vállalnak. Voltak és vannak olyan szervezők, tisztségviselők, akik tagjai a Fidelitasnak, vagy a FIB-nek. (...) Ehhez nekik joguk van, ennek a jognak a megkérdőjelezése a Magyar Köztársaság Alkotmányának megkérdőjelezését jelenti. Le kell azonban szögezni, hogy egyetlen szervező sem járt el pártpolitikai szervezetek nevében! - áll a hallgatói önkormányzatok nyilatkozatában, amely szerint „életszerűtlen”, hogy egy többezer fős rendezvény esetében bármiféle listát lehetne készíteni a jelenlévőkről (távolmaradókról), s hogy az egyik hallgató bármiféle módon is „befolyásolhatja” egy másik hallgató vizsgáinak a kimenetelét. - Arra kérjük a Fiatal Baloldal képviselőit, tisztségviselőit, hogy ne egy sikeres és békés rendezvény hiteltelenné tételével, illetve félinformációkkal igyekezzenek magukra terelni a figyelmet, hanem folytassanak párbeszédet, szervezzenek vitákat, ahol érvekkel és ellenérvekkel lehet segíteni az állampolgárokat a kialakult változások megértésében. Mi ebben partnerek vagyunk és leszünk! - fogalmaz a Hallgatói Önkormányzatok elnöksége.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Miskolci Szervezetének elnöksége ugyancsak nyilatkozatot tett közzé az ügyben. E szerint a Fidesz „tiszteletben tartja az egyetemi hallgatók véleménynyilvánításhoz és gyülekezési jogához fűződő alkotmányos jogait, így visszautasítja azokat az alaptalan híreszteléseket, amelyek pártpolitikai csatározást kívánnak láttatni a Miskolci Egyetem diákjai által szervezett tandíjellenes megmozdulás mögött.”