Ilyen a Szlovákiába tervezett tőketerebesi hőerőmű kérdése, a zempléni dombvidékre építendő szivattyús energiatároló erőmű terve és a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű hőerőmű problémája. Sólyom László kétnapos látogatásán különös figyelmet fordít a cigányság kérdésére, hiszen az országban leginkább koncentrált módon a Csereháton jelentkeznek a legnagyobb hazai kisebbség problémái. Az államfő Tomoron egy olyan civil szervezet képviselőivel is találkozik, akik perspektívát próbálnak adni a helyi romáknak. Ezen a helyszínen részt vesz az elnöki programon Kállai Ernő kisebbségi országgyűlési biztos is. Sólyom László köztársasági elnök országjáró körútja idén januárban kezdődött. Az környezetvédelem iránt elkötelezett államfő elődeivel ellentétben nem a megyéket, hanem a nemzeti parkokat látogatja végig. Az első állomás a Körös-Maros Nemzeti Park volt. Sólyom László még tavaly nyáron jelentette be, hogy végigjárja az országot.
Megyénkben a köztársasági elnök
Létrehozva
KözéletBelföld
Sólyom László köztársasági elnök október 8-án folytatja az év elején elkezdett országjáró körútját. Ezúttal Aggtelek környékét, a Cserehátot, valamint a szomszédos zempléni és tokaj-hegyaljai területeket látogatja meg. A köztársasági elnök csütörtökön találkozott hivatalában a programjában érintett települések polgármestereivel és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnökével.Sólyom László utazása során azokról a környéken tervezett beruházásokról is tájékozódni kíván, amely a helyi zöldek mellett a Tokaj-Hegyalján élő borászokat is aggasztja.