Ugrás a tartalomra

Vízbe fulladt egy kisgyerek

Létrehozva
Vízbe fulladt egy 13 éves kisfiú, társai hiába próbáltak segíteni rajta. Izsófalva külterületén lévő bányatavak egyikéből a miskolci speciális mentők búvárai hozták felszínre a vízben alámerült élettelen testet – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei RFK sajtószolgálata. Az információk szerint a két 11 éves és két 13 éves fiúkból álló csapat, vasárnap délután ment a tavakhoz horgászni. Egyikük úgy döntött, hogy megmártózik, ezért levetkőzött és bement a vízbe. A társai nem követték őt, mondván hideg a víz. Nem sokkal később a parton lévők arra lettek figyelmesek, hogy 13 éves barátjuk kapálózni kezd, és segítségért kiabál. Társai többször is megpróbálták kimenteni a kisfiút, de mindannyiszor kicsúszott a kezükből. Végül minden igyekezet hiábavalónak látszott, hiszen a test menthetetlenül elmerült a vízben. A rendőrség a közigazgatási eljárás szabályai szerint vizsgálja a tragikusan végződő eset körülményeit.

A fürdőzés veszélyeit jól jelzi, hogy ebben az évben eddig 14-en (ebből fürdőző 10) veszítették életüket Borsod-Abaúj-Zemplén megye tavaiban, folyóiban. A legfiatalabbak 11 évesek voltak, míg a legidősebb egy 54 éves férfi volt. Az elmúlt évben 15-en fulladtak vízbe (ebből fürdőző 5), 2005-ben pedig 18-an (ebből fürdőző 10). A tragédiák okai közt többek között szerepel az ittas fürdőzés és az úszni nem tudás is. A rizikófaktort tovább növeli a folyók, a bányatavak kiszámíthatatlansága is. Az időjárás függvényében a fürdőszezonnak már vége, de a horgászat és halászat továbbra is fokozott figyelmet igényel az érintettektől.