Ugrás a tartalomra

Vigyázat! Trükkös tolvajok

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatja az állampolgárokat, hogy Miskolc, illetve vonzáskörzetében ismeretlen személyek időskorúak sérelmére követnek el úgynevezett trükkös lopásokat.
A bűnelkövetők különböző kitalált történettel jutnak be a sértettek lakásába, ahol az ott lakók figyelmét elterelve értékeit, de elsősorban készpénzüket tulajdonítják el. A tettesek (2-3 személy) általában a következő fals történetekkel keresik fel kiszemelt áldozataikat:
– Tartoznak az ott lakó egyik rokonának, és a kölcsönt szeretnék visszafizetni,
– Zöldséget, szenet, fát árulnak,
– Vasat, hulladékot, papírt vásárolnak,
– Nyugdíjfolyósító Intézettől eseti nyugdíjat hoztak.
Az elkövetők minden alkalommal arra kérik az érintetteteket, hogy a náluk lévő 20 000 forintos bankjegyet váltsák fel. A váltópénz előkeresése alkalmával kifigyelik, hogy áldozatuk hol tartja a pénzét, majd egyikük egy pohár vizet kér, vagy más indokkal a lakás/kert egy távolabbi pontjára csalják az áldozatukat, s miközben elterelik a figyelmét, a másik elkövető eltulajdonítja a tulajdonos értékeit, készpénzét.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, és a Miskolci Rendőrkapitányság az alábbiakra figyelmezteti az állampolgárokat:
– Ne nyissanak ajtót idegennek!
– Kertes házban élők ne hagyják nyitva a kertkaput; bezárt kertkapuban ne hagyják a kulcsot!
– Amennyiben házalók keresik fel Önöket, akkor hívják át a szomszédjukat, hogy ne egyedül tartózkodjanak a lakásban az üzlet megkötése idejéig!
– Lehetőség szerint kerítésen át (bezárt kapuk mellett) kérdezzék meg az Önökhöz becsengetőket jövetelük céljáról, és mielőtt beengednék őket bizonyosodjanak meg történetük valódiságáról!
– A magukat hivatalos személynek kiadó emberekről kérjék el az igazolványukat, esetleg telefonon hívják fel az őket kiküldő szervezetet, intézményt személyazonosítás céljából!
– Bármilyen gyanús körülmény esetén azonnal értesítsék a rendőrséget az ismert 107-es vagy 112-es telefonszámon!

B.-A.-Z. Megyei RFK Kommunikációs Iroda