Ugrás a tartalomra

Angolok ismerkedtek szakképzésünkkel

Létrehozva
Angol oktatási szakemberek vendégeskedtek Miskolcon. Legutóbb a humánképzés iránt érdeklődtek a Nagy-Britanniából érkező vendégek, ám most nem a gimnáziumokat keresték fel, hanem a helyi szakképzéssel ismerkedtek a város szakközépiskoláiban.
Két éve érkeznek csoportok Magyarországra Nagy-Britanniából, hogy a magyar városok iskoláit látogatva ismerkedjenek az intézmények képzési rendszerével. A hétfőn Egerben járt delegáció kedd reggel Miskolcon a Városi Pedagógiai Intézetben kezdte a munkát.
Paul Delbridge-Smith, a delegáció vezetője elmondta, az Angol Speciális Iskolák és Akadémiák Egyesületétől, Nagy-Britannia szinte minden részéből érkeztek, hogy vizsgájuk a magyar oktatási rendszereket. A Leonardo Alapítvány támogatásának köszönhetően utaztak ide azzal a céllal, hogy olyan iskolákat látogassanak Magyarországon, amelyek szakképzéssel foglalkoznak. Angliában egyesületet működtetnek, amely 11-től 19 éves korig vállalkozási ismereteket tanít gyerekeknek. Céljuk olyan társadalom kialakítása, amelyben a vállalkozások és az egyéni kezdeményezések hatékonyan érvényesülhetnek.
Legutóbb a humánképzés kapcsán Miskolc gimnáziumaival ismerkedtek az Angliából érkező vendégek, akik ez alkalommal a szakképzés iránt érdeklődtek. A Városi Pedagógiai Intézetben tartott tájékoztató után Miskolc szakközépiskoláinak oktatási módszereivel, majd pedig Lillafüreden a város környékének nevezetességeivel ismerkedtek az angol vendégek.
B. G.