Börtönbe került az a miskolci férfi, aki autóját rendszeresen jogosítvány nélkül vezette és a KRESZ szabályait is többször megsértette. A Miskolci Városi Bíróság ezért október elsején meghozott jogerős határozatában J. L. miskolci férfira 25 napi, büntetés-végrehajtási intézetben letöltendő elzárást szabott ki.
Az első igazoltatás
A 30 éves J. L.-t először július végén szúrták ki a rendőrök, amikor is vezetői engedély nélkül vezetett és a közlekedési szabályokat is megsértette, s emiatt 50 ezer forintos pénzbírsággal sújtották, illetve 12 hónapra eltiltották a járművezetéstől.
A második igazoltatás
Az érvényes eltiltó határozat ellenére J. L. továbbra is közúti forgalomban vezette az autóját, ugyanis augusztus elején ismét ellenőrzés alá vonták őt a rendőrök. Ekkor 80 ezer forintos pénzbírsággal sújtották engedély nélküli vezetés és érvénytelen hatósági engedéllyel való közlekedési szabálysértések miatt, és ismét eltiltották egy évre a járművezetéstől.
A harmadik igazoltatás
Szeptember végén Miskolcon, a Vasgyári Piac belső utcájában a behajtani tilos jelzés ellenére J. L. szemben haladt a forgalommal. Miután meglátta a rendőröket megpróbált hátratolatni, de végül megállt, eleget téve ezzel a rendőri felszólításnak. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezik, továbbá két határozattal is kiszabott járművezetéstől eltiltó rendelkezés hatálya alatt áll. Ezt követően őt előállították, majd elrendelték szabálysértési őrizetbe vételét. A Miskolci Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította az autóst.
A taláros testület a 30 éves miskolci férfit – tekintettel arra, hogy két eltiltó rendelkezés hatálya alatt vezetett anélkül, hogy egyáltalán valaha is KRESZ és műszaki vizsgát, valamint járművezetésből gyakorlati vizsgát tett volna – 25 nap elzárással sújtotta.
A hatályos törvény alapján jelenleg a járművezetés az eltiltás tartama alatt elkövetői sújthatóak elzárással is. Kevesek által ismert, hogy a súlyosabb szabálysértéseket első fokon nem a szabálysértési hatóságok, hanem a helyi bíróságok bírálják el. Ezen ügyekben a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a bíró az elkövetőt ne pénzbírsággal, hanem 60 napig, több cselekmény esetén maximum 90 napig terjedő elzárással büntesse.
A rendőrség elzárással is sújtható szabálysértés esetén – ha tettenérésre kerül sor – az eljárás alá vontat gyorsított bírósági eljárás érdekében őrizetbe veheti. A szabálysértési őrizet a bíróság érdemi határozatának meghozataláig, de legfeljebb hetvenkét óráig tart.
A tapasztalatok alapján azok körében, akiket bíróság elé állítottak, alacsonyabb a visszaesők száma, mint azok között, akiket „csupán” feljelentettek. Mindez azt támasztja alá, hogy már maga a szabálysértési őrizet is alkalmas arra, hogy – a kiszabott pénzbírságot meghaladóan – visszatartó erőt fejtsen ki.
A rendőrség adatai szerint a bíróságok a „járművezetés az eltiltás tartama alatt” szabálysértés minden 3-4. elkövetőjét elzárással sújtották, melynek mértéke ezen cselekménynél átlagosan 20 nap volt, de előfordult olyan eset is, amikor 60 napot kellett a szabályok megszegőjének egy büntetés-végrehajtási intézetben eltöltenie. A jövőben Borsod-Abaúj-Zemplén megye közlekedésbiztonságának és közrendjének további javítása érdekében az elzárással is sújtható szabálysértések elkövetőivel szemben a nagyobb visszatartó hatás elérése érdekében szabálysértési hatóságaink – a törvényi felhatalmazásoknak érvényt szerezve – tovább szigorítják eljárási gyakorlatukat, így fokozzák a szabálysértési őrizetek, bíróság elé állítások számát is.
A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK KommunikációsIroda