Kiss Józsefné, a könyvtár igazgatója kiemelte, máskülönben is sokat foglalkoznak Szabó Lőrinccel, minden évben van valamilyen, a költőhöz kapcsolódó rendezvény. A bensőséges ünnepségen a város általános iskolásai szavaltak Szabó Lőrinctől és felelevenítették a költő életútjának fontosabb momentumait – elsősorban a miskolci gyermekkorról esett szó. Zemlényi Attila költő, az ismert Szabó Lőrinc-kutató, Kabdebó Lóránt irodalomtörténész professzor egykori tanítványa pedig arról beszélt, hogyan él tovább a nagy előd kultusza, akinek élete és munkássága gimnáziumi tananyag és ezzel mostanra teljesen kanonizálódott. Mint elmondta, szerelmes tinik egymásnak MSN-ben és SMS-ben nagyon szép szavakat küldenek, és a szép szavakat általában költők írják. Rájött, hogy Szabó Lőrinc, híres-hírhedt Semmiért egészen című verséből is felhasználnak sorokat a gyerekek. Ettől nagyobb élmény nem kell, bizonyítja, hogy ez a költészet ma is működik és él. A Szabó Lőrinc-kultusz Miskolcon máshol is tetten érhető – nemcsak a városi könyvtár udvarán, hanem az Avasi Gimnázium előtt is szobrot állítottak a költőnek. Emléktáblái pedig a Kossuth utcában és a Szabó Lőrinc-kutatóhelyen: a Miskolci Egyetemen is fellelhetők.
C. Á.
C. Á.