Ugrás a tartalomra

Tájékoztató roadshow

Létrehozva
Tájékoztató roadshowt tartottak tegnap a felsőoktatási reformról a Miskolci Egyetemen. Természetesen itt is leginkább a tandíj érdekelt mindenkit. Mint kiderült, a hallgatóktól befolyó pénz a felsőoktatási intézményeknél maradna, ezt eszközfejlesztésre és ösztöndíjra fordíthatják az egyetemek és főiskolák. Kötelező lesz ugyanakkor mentességet adni a legjobban teljesítő hallgatók 15 százalékának a tandíj megfizetése alól. Ez a lehetőség eddig is megvolt, a felsőoktatási intézmények többsége azonban nem élt vele.
„Egy másik vonal, ami nem az intézményi érdekeket nézi, hanem a hallgatói érdekeket. Abban az esetben nem fog helyreállni, ha tandíjat kell fizetni, mert ez egy abszolút igazságtalan rendszer lesz így - mondta Hircsu Ákos, a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke. A tervek szerint a legjobban teljesítő hallgatók 15 százaléka mentesülne a tandíj alól. A rossz tanulmányi eredményt produkálók viszont nem vehetnének részt államilag finanszírozott képzésben. A legjobb eredménnyel felvételizők már az első félévben felmentést kapnak a tandíj alól. Fontos az, hogy minél többet találkozzunk a növendékeinkkel. Megismerjük az ő konkrét problémáikat, tudjunk arról, hogy mi az ami őket foglalkoztatja - közölte Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora. A költségvetési törvénybe bekerült egy passzus, mely szerint a tandíjbevételt a mentességet élvező hallgatók nélkül kell kiszámítania a felsőoktatási intézményeknek. Alapképzésen 105 ezer forintot kell majd a hallgatóknak fizetni. „Nem kell megemelni a tandíj összegét, mert ez a mentesség biztosított. És a szorzás esetén is neki csak egy akkora bevételt kell tennie, amit a mentességek levonása után kell biztosítania” - tájékoztatott Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára.Hogy kiknek nem kell majd tandíjat fizetni 2008 szeptemberétől az egyetemek és a főiskolák dönthetik el, és ezt rögzíteniük kell a térítési és juttatási szabályzatukban.