Ugrás a tartalomra

Ülésezett a munkaügyi tanács

Létrehozva
Ismét ülésezett az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Tanács. A tanácskozáson úgy értékelték: a regionális munkaügyi központ jól végezte el feladatait 2007-ben, hiszen minden rendelkezésre álló pénzügyi forrást felhasznált, hogy növelje a foglalkoztatottságot.
A decentralizált foglalkoztatási alapból több mint hétmilliárd forint jutott a régiónak 2007-ben, a források felhasználásával csaknem 25 000 embert sikerült álláshoz juttatni. A munkaügyi szervezet 13 ügyfélszolgálati helyét is átalakították az uniós elvárásoknak megfelelően.
Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója elmondta, az ügyfél nem kell, hogy odamenjen az ügyintézőhöz, hanem gépi terminálok segítségével hozzájuthat azokhoz a legfontosabb információkhoz, amelyek számára fontosak lehetnek. Így az álláslehetőségekhez, átképzési lehetőségekhez, a munkáltató pedig megtekintheti az önéletrajzokat.
2008-tól változik a rokkantnyugdíj rendszere, aminek kapcsán igazodik a hazai struktúra az unióshoz. Emiatt új szempontú minősítési rendszert vezetnek be, illetve megjelenik az átmeneti típusú ellátási forma, a rehabilitációs járulék. Mindez azért fontos, mert a régióban 64 000 megváltozott képességű ember él, számuk évente 4-5 ezerrel nő. A cél, hogy akiket lehet, visszaintegráljanak a munka világába.
Az utóbbi időben háromezer fős foglalkoztatás-bővülés volt a megyében, ezzel összefüggésben jellemzően nőtt az inaktív munkavállalók mozgósítása, ami miatt viszont nőtt az álláskeresők száma is – mondta az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Tanács elnöke a tájékoztatón. A legnagyobb problémát még mindig az jelenti, hogy a regisztrált munkanélküliek egy jelentős hányada nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkezik, illetve több mint egy éve állástalan. Gúr Nándor azt mondta, hogy az előrejelzések szerint 2008-ban másfél-két százalékpontos foglalkoztatás-bővülés várható, ez nagyjából tízezer embert jelent.

M. B. L.