Ugrás a tartalomra

Gyógypedagógiai Lovas Bajnokság

Létrehozva
Országos Gyógypedagógiai Lovas Bajnokságot és Fesztivált rendez október 7-én Miskolcon a Magyar Parasport Szövetség Lovas Szakága és a Down Centrum Alapítvány. Tavasszal, az ország három régiójában már rendeztek ilyen megmérettetést, most a régiók kategória-győztesei mérik össze tudásukat a Balogh Liget Lovardában. Közülük a legjobbak nemzetközi szinten képviselhetik majd Magyarországot. Az eseményről Szűcs Erika alpolgármester, fővédnök, és Illés Virág, a Down Centrum Alapítvány elnöke tájékoztatott.
Az I. Országos Gyógypedagógiai Lovas Bajnokság és Fesztiválon értelmileg sérült, tanulásban akadályozott, hiperaktív és autista kategóriákban indulnak versenyzők. A rendezvényt különféle lovasbemutatókkal, kaszkadőr show-val, egészségügyi standokkal, sok gyermekprogrammal színesítik, emellett lesz koncert is, a Banquet zenekarral. Az ilyen és hasonló fesztiválokkal javítani szeretnék a résztvevők életminőségét, s lehetőséget kívánnak biztosítani számukra, hogy az élet mind több területén mutathassák meg tudásukat, juthassanak sikerélményekhez. - Természetesen célunk a társadalmi szemléletformálás is, hogy ez emberek elfogadják a másságot, s tapasztalják, hogy ez nem feltétlenül jelent kevesebbet - hangsúlyozta Illés Virág. Az értelmi fogyatékosok lovas sportja komplex fejlesztés - mondta még el a szervező. Specialitása, hogy a sporteszköz ezúttal nem tárgy, hanem aktív, cselekvő társ, amelynek óriási a motiváló ereje. A lovas egy olyan élőlénnyel szerez közös élményeket, amely elfogadja és tiszteli őt.
Az I. Országos Gyógypedagógiai Lovas Bajnokság és Fesztivál nyitott rendezvény, bárki ingyenesen megtekintheti, illetve aktív részese lehet. A programok reggel fél kilenctől, az ünnepélyes megnyitóval kezdődnek.