A TAVAM (Társaság a Várandósság és Anyaság Megszenteléséért) önszerveződő női körök, kismamaklubok és anyakörök hálózata, amely segíteni kíván minden olyan egyéni és társas kezdeményezést, ami a szülést-születést, az élet megkezdésének feltételeit egyre jobbá, természetesebbé teszi, s ezáltal a szülő-gyerek kapcsolat, a családi felelősségvállalás és a tudatosság erősödését szolgálja. A szervezet ez év augusztusában hirdette meg társadalmi befogadást, beilleszkedést segítő modulrendszerű HEFOP-képzését az ország 10 pontján.
A HOLDAM Egyesület sikeresen pályázott a miskolci képzés megszervezésére, így a városban élő szociális jellegű tevékenységet végzőknek is lehetőségük nyílik arra, hogy olyan ismeretekre és készségekre tegyenek szert, mely által hatékonyabban segíthetik a hozzájuk fordulókat (például gyesről, főállású anyaságból munkába állni szándékozókat, munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű térségekben élő nőket stb.). Az alapozó motivációs és munkaerőpiaci modulokon túl, több témában is elmélyülhetnek a résztvevők, mint például az önfoglalkoztatás, külső kommunikáció, közösségfejlesztés, önbizalom-erősítés, családon belüli erőszak vagy távmunka. A program november első hétvégéjén indul, Békés Emőke és Haas György bevezető tréningjével. A képzés ingyenes, 2008 márciusáig tart, a résztvevők által egyeztetett időpontokban. Jelentkezni Kardos Ritánál (20/452-6723) lehet október 26-áig.