Az országos rendőrfőkapitány ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Margitszigeten elveszett kisfiú, valamint az Emődről eltűnt kislány megtalálása érdekében. Takács Dominik még augusztus 3-án a Margitsziget Árpád híd alatti területéről tűnt el, míg a kétéves Tóth Paula Valéria szeptember 4-én az emődi családi házuk udvaráról. A rendőrség nem zárja ki a bűncselekmény lehetőségét sem.
Körözési csoport keresi a gyerekeket
Létrehozva
KözéletBelföld
Az Országos Rendőr-főkapitányság körözési csoportot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányságon két, közelmúltban eltűnt gyermek felkutatása érdekében. A kétéves, emődi Tóth Paula Valéria (fotónkon) szeptemberi, és a szintén kétéves, budapesti Takács Dominik augusztusi eltűnése kapcsán indított alapeljárások befejeződtek: a rendőrök most a körülményeket ellenőrzik. Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese úgy nyilatkozott: azt is vizsgálják, van-e kapcsolat a két gyermek eltűnése között - amire az időbeli közelség és Takács Dominik családjának borsodi kötődése miatt van esély.