Hétfőtől újabb szigorításokat vezetett be a miskolci közlekedési társaság a bliccelők miatt. Ezentúl 18 járaton csak az első ajtón lehet felszállni. Az MVK Zrt. júliusban már módosított az ellenőrzéseken. Akkor a rendőrséggel kötöttek megállapodást azért, hogy közösen lépjenek fel a jegy nélkül utazókkal szemben. Felmérések szerint korábban száz utasból legalább 15-en jegy nélkül utaztak Miskolcon és sok esetben a büntetéseket sem tudták behajtani a bliccelőkön. Három hónapja ellenőriznek közösen. Nem eredménytelenül, hiszen 4 százalékkal többen vásároltak bérletet és csaknem 9 százalékkal nőtt a jegyek száma. Szeptemberben már mintegy 13 millióval nőtt a bevétel, a közlekedési társaság azonban még nem elégedett az eredménnyel, ez indokolja a további szigorítást. A változásokra megállóban elhelyezett tábla is figyelmezteti az utasokat.