Partnerszervezetei számára tartott konferenciát az Észak-magyarországi Regionális Képző Központ. A résztvevők megvitatták a szakképzés újabb változásainak várható hatásait, és az ebből adódó feladatokat.
A felnőtt- és szakképzés alapjait érintő változások előtt áll – hangzott el a megbeszélésen. Az új feladatok csak közös erőfeszítéssel valósíthatók meg maradéktalanul, ezért az ÉRÁK már év elején megkezdte a felnőttképzéssel foglalkozó szervezetek és vállalkozások hálózatba tömörítését. Most az eddigi eredményeket értékelték, és megfogalmazták a jövő legfontosabb feladatait, hiszen az együttműködés tartalmi része még csak most kezdődik el. Érvénybe léptek ugyanis a felnőtt- és szakképzésre vonatkozó új jogszabályi változások, kiírták az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a pályázati lehetőségeket, továbbá megjelentek az új vizsgaszabályok is.
Az új OKJ-s képzési program megvalósításának feltétele a szakképzés egészének megreformálása, amelynek első lépése az új tananyag kidolgozása. Ennek mások mellett egyik alapja az, hogy a tanuló felnőtteket moduláris rendszerben oktassák, így az egymásra épülő tudásblokkok megkönnyítik az élethosszig tartó tanulást. Noha a szakterület, mint oly’ sok minden más pénzhiánnyal küzd, meg kell teremteni a minőségi oktatás lehetőségét, hiszen ez feltétele a régió gazdasági fejlődésének.
M. B. L.