Miskolcon szakmai konferencián döntöttek a konzerváláshoz szükséges módszerről, a tartósításhoz e szerint acéltartály és 40 tonna cukor szükséges. A minisztériumtól egyelőre 8 millió forint érkezett a tartályok kialakítására. A megyei közgyűlés felajánlotta a támogatását, a városi önkormányzat pedig örökbe fogadta az egyik fát, s mintegy 2 és fél millió forinttal hozzájárul a restauráláshoz. Sok vállalkozás és magánember is felajánlotta a segítségét, jelenleg a konzerváláshoz szükséges összeg egyharmada gyűlt össze. Az időjárás hűvösebbre fordulta miatt lebontották a múzeum mögötti garázssort, és hozzáláttak a védőépület felhúzásához. Az elkészült tervek szerint "Pannon-tenger" elnevezésű múzeumban mutatják majd be az őserdőleletet. A múzeumrész felépítésének összköltsége 500 millió forint körül lesz.
Sokan segítenek, de még mindig kevés a pénz
Létrehozva
KözéletBelföld
Pénzhiány miatt elpusztult hat ősfa Bükkábrányban, a világon egyedülálló leletből. A környezetvédelmi minisztérium augusztus elején azt ígérte, gondoskodik a 7-8 millió éves leletek megmentéséről, ám a szaktárca sajtóosztálya szerint amikor a Bükki Nemzeti Park átvette a területet a bányától, már csak 7 fa állt. A miskolci Herman Ottó Múzeumba került négy fa állagmegóvásához megkezdték a szükséges védőépületek kialakítását.