Ugrás a tartalomra

Ereink védelmében

Létrehozva
Újabb állomásához érkezett az érbetegségek megelőzéséért indított országos programsorozat. Nővérek és asszisztensek képzése folytatódott pénteken Miskolcon, azért, hogy minél korábban felismerjék és ezáltal hatékonyan tudják gyógyítani a betegséget. Magyarországon az érszűkület az egyik legveszélyesebb betegség, kezelés nélkül minden harmadik beteg öt éven belül meghal.
A betegség gyakran már egyszerű vizsgálattal, vagyis az alsóvégtagi erek tapintásával és meghallgatásával is megállapítható. A diagnózis alapja egy egyszerű műszeres vizsgálat, az ún. boka/kar index mérése, amely tünetmentes esetben is alkalmas az érszűkület megállapítására.
Hazánkban összesen mintegy 400 ezer embert érint a probléma. Kiemelten veszélyeztetettek azok, akik dohányoznak, magas a koleszterinszintjük vagy a vérnyomásuk, akik cukorbetegségben szenvednek, illetve ahol a családban gyakran fordul elő érbetegség.
Az érszűkületes betegeknél kétszer nagyobb az esély a szívinfarktus vagy szélütés bekövetkezésére, késői felismerése pedig akár amputációhoz is vezethet. Az érszűkület az egyik legveszélyesebb betegség, kezelés nélkül minden harmadik beteg öt éven belül meghal.
Az ÉRV – Ereink Védelmében elnevezésű program 2007 tavaszán indult. A kezdeményezés célja, hogy a betegség felderítésével és kezelésével hatékonyan csökkentse a magyarországi szív – és érrendszeri halálozást. Nyolc különböző helyszínen, köztük Miskolcon szerveztek szakmai továbbképzést egészségügyi szakdolgozók számára. A képzési sorozat végére több ezer nővér és asszisztens fogja az érszűkület elleni eredményes küzdelemhez szükséges tudást elsajátítani.

K. A.