Ugrás a tartalomra

Megjelent a második Műút

Létrehozva
Megjelent az újjászervezett Miskolci székhelyű irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat második száma. Az Új Holnapot Műút címmel egy küllemben és tartalomban is átformált kiadvány váltotta fel.
A Műút első számának megjelenése után a sajtót tájékoztatták a változásokról, a második számot pedig már nyilvánosság előtt is bemutatták a Miskolci Galéria Kondor termében. Zemlényi Attila főszerkesztő és Borkúti László lapigazgató neve fémjelzi mostantól a kiadványt, amelynek szerkesztői között Kishonthy Zsolt, K. Kabai Lóránt és Jenei László is megtalálható. A legújabb lapszámban nagy felületen a képző- és performance művész, feLugossy László hatvanadik születésnapja apropóján több cikk is megjelent.
A második lapszám érdekességei emellett, hogy az Operafesztivál idején az egyetemi fűtőműben rendezett előadás az Artemis diadala kapcsán Kovalik Balázzsal olvasható beszélgetés és egyedülállóan az irodalmi lapok között képregényt is közöl. A Műút erős kritikai műhellyel dicsekedhet – egy 16 fős, egyetemistákból és végzett hallgatókból álló csapat ír ebben a műfajban. A lapra egyébként a műfaji sokszínűség is jellemző.
A Műút hatszáz példányban jelenik meg és valamennyi megyei jogú város fontosabb könyvesboltjában kapható. Miskolcon a könyvesboltok mellett a hírlapárusok is forgalmazzák az irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratot.

-czikora-