Takács Dominik augusztus 3-án tűnt el a Margitsziget Árpád híd alatti részéről. Édesanyja elmondása szerint akkor veszett nyoma, amikor a margitszigeti Duna-parton az anya megcsúszott, és az eséstől pár percre elveszítette az eszméletét. Mire magához tért, a kisfiú már nem volt sehol - állította. A BRFK XIII. kerületi kapitánysága közigazgatási hatósági eljárás keretében kezdte keresni a kisfiút a Margitszigeten és a Dunában is - eredmény nélkül. A kisfiú eltűnésének napján nyoma veszett édesapjának is, akit különböző bűncselekmények elkövetése miatt köröztek. A rendőrök azonban ellentmondásokat fedeztek fel az édesanya tanúvallomásában, ezért kiterjesztették a helyszíni szemlét a gyermek lakókörnyezetére is, azonban ez sem vezetett eredményre. Az anya korábban megtagadta a hazugságvizsgálatot. Az édesanyát augusztus végén már gyanúsítottként hallgatták ki. A 38 éves monorierdei asszony azonban megtagadta a vallomástételt. A rendőrség akkor azzal indokolta a gyanúsítást, hogy a nő "vízpart közvetlen közelében felügyelet nélkül hagyta kétéves gyermekét olyan körülmények között, hogy a kisfiú bármikor elindulhatott a víz irányába". Az asszonyt kiskorú veszélyeztetésével gyanúsították. Egy nappal korábban pedig azt közölték, hogy a közigazgatási eljárás során beszerzett adatok alapján feltehetően bűncselekmény áldozata lett a kisfiú, ezért kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indított az ügyészség. A BRFK később elfogta az édesapát a VI. kerületben, azonban a férfi nem tudott érdemi információval szolgálni a kisfiú hollétéről.
Megtalálták Dominik holttestét
Létrehozva
KözéletBelföld
Megtalálták az augusztusban - édesanyja szerint - a Margitszigetről eltűnt kisfiú, Takács Dominik holttestét. Meg nem erősített hírek szerint a család harci kutyája tépte szét a kisfiút, akit az édesapa és az édesanya elásott. A halott gyerekre Monorierdőn bukkantak rá a rendőrök, akik az édesanya egy újabb vallomása nyomán kezdték ott is keresni a kisfiút. A rendőrség hivatalosan egyelőre csak annyit közölt, hogy nyomozati cselekmény folyik Monorierdőn, és később tartanak sajtótájékoztatót az ügyben. Mint ismeretes, a rendőrök korábban nem zárták ki, hogy esetleg összefüggés lehet Dominik, és az emődi Tóth Paula Valéria eltűnése között.