Miskolc déli autópálya elérése, és a várost elkerülő útgyűrű dél-keleti szektora már korábban - 2004-ben - megvalósult, az M30-as autópálya Emőd-Miskolc közötti szakaszának, valamint az autópálya kelet-nyugati részének a megépítésével, amely Miskolc déli csomópontját összekötötte a 2515-ös (harsányi) út 3-as számú főúti csomópontjával. Mindezek a jelentős beruházások azonban csak részben kínáltak megoldást a Miskolcot terhelő, átmenő forgalom csökkentésére. A 3-as számú főút keleti kivezető szakaszának végcsomópontjából ugyanis az észak felé - a 26-os főúton a Sajó völgyébe közlekedő – átmenő forgalomnak továbbra is be kellett mennie a város belterületlére, sőt, a belvárosba is. A 26-os főutat továbbra is csak Miskolc legterheltebb, legforgalmasabb területén, a Búza téren keresztül lehetett elérni.
A külvárosi iparterületeket érintő – Sajószigeti-Zsigmondy-Repülőtéri utakon át vezető – esetleges „menekülő útvonal”, azon túlmenően hogy tördelt vonalvezetésű, s némely csomópontjában nem megfelelően kiépített – a nehézgépjárművek számára nem is jelenthetett alternatív útvonalat, hiszen például a Repülőtéri úton található vasúti aluljáróban 3,2 m-es magasság korlátozás van érvényben.
Mindezek miatt szükségessé vált a Miskolcot elkerülő út északi szektorának – mintegy 8 km hosszú, félgyűrűs útnak – a megépítése is, amely összeköttetést teremt a 26-os számú főút, és az M30-as autópálya jelenlegi végcsomópontja között. Az első szakasz munkálatai 2005 őszén kezdődtek, az átadás tervezett időpontját a különféle közművek kiváltása, védelembe helyezése, és a nagy mértékű talajvíz miatt többször többször módosítani kellett. Az átadóünnepségen Kiss Péter hangsúlyozta, hogy a kormány szándéka szerint az elkövetkező időszakban kétezer milliárdot költenek hasonló térségi közútfejlesztésekre, s hangsúlyozta ezen beruházások tőkevonzó, vállalkozás-élénkítő, munkahelyteremtő szerepét.
Sz. S.