Az intézmény rektora beszédében kiemelte: fontos, hogy a mostani fiatalok is minél többet tudjanak elődeik örökségéről. Patkó Gyula hozzátette, ötvenegy évvel ezelőtt történelmet írtak, történelmet írt az ifjúság, történelmet írt az ország. Itt Miskolcon ebben a teremben kezdték írni ezt a történelmet, és fontos az, hogy emlékezzünk rájuk.
1956. október 23-án egyetemista fiatalok spontán kezdeményezése ragadta magával a fővárost és az egész országot, s ezzel gyakorlatilag egyetlen este alatt összeomlott a sztálinista politikai berendezkedés Magyarországon. A miskolci campuson most egykori forradalmárok is felidézték emlékeiket.
Szarka Zoltán, nyugalmazott docens elmondta, emlékszik arra az ötvenegy évvel ezelőtti októberi délutánra, amikor ebben a teremben éjszakába nyúló nagygyűlésen vitatták meg hallgatóik az ország helyzetét, és alakult meg a legendás diákparlament.
Az ünnepségen a város és az egyetem vezetése, az ’56-os szervezetek és pártok képviselői is megkoszorúzták a forradalom emléktábláját. Virágokat helyeztek el a néhány éve felavatott kopjafánál és az 1-es kollégiumnál is, ahol a szovjetek bevonulásakor két hallgató is halálos lövést kapott. A miskolci egyetem diákjai, oktatói és dolgozói közül több mint 100-an szenvedték el a megtorlást.
Puskár A.