Esélyt és képzettséget ad a Lépj egyet előre program, amelyet az Európai Unió finanszíroz. A program elsősorban hiányszakmára képzi ki az alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezőket, de nem zárja ki a lehetőségből azokat sem, akiknek nincs meg a nyolc általános iskolai végzettségük.
A Lépj egyet előre program első ütemének összköltségvetése 4 milliárd 816 millió forint, ami országosan 15 500 ember képzésére volt elegendő. Az állástalanokat elsősorban hiányszakmákra képezték ki.
A tapasztalatok szerint a nyolc általános iskolát végzettek kellő ambícióval rendelkeznek ahhoz, hogy bekapcsolódjanak a szakképzésbe, de az alapfokú végzettséggel rendelkezőkre ez nem jellemző. A Lépj egyet előre programban az Északkeleti térség is részt vesz. A program második üteme az elsőnél is több lehetőséget kínál a képzettséggel nem rendelkezők számára.
Azok, akik nem végezték el a nyolc általánost, 150 teljesített képzési óra után egyhavi minimálbérnek megfelelő összegben részesülnek, ezen kívül még 16 000 forintos tankönyvtámogatással is motiválják őket.