Heves, Nógrád és B.-A.-Z. megye kereskedelmi és iparkamarái csaknem 6000 vállalkozást képviselnek Észak-Magyarországon. A regionális összefogás ezek gazdasági hátterét, fejlesztését, érdekképviseletét kívánja javítani közös erővel.
Tordai Péter a Nógrád megyei kamara elnöke kiemelte, földrajzilag ez a régió elég nagy, de mégis összetartozik, mert ami összeköti az a közös múlt.
A közös célért a szövetséget alkotó kamarák vállalják többek között a regionális szervezetekkel való kapcsolattartást, a regionális kötelezettségvállalást, közös gazdasági elemzések készítését, információs adatbázis létrehozását és közreműködést az állami támogatásokhoz szükséges prioritások meghatározásában.
Bánhidy Péter, a Heves megyei kamara elnöke hozzátette, működik a kereskedelmi és iparkamara mellett egy választott bíróság, ennek jelenleg megyei tagozatai vannak, de jónak látnák, ha ezek összefogásával létrejönne a regionális választott bíróság.
Az európai uniós csatlakozás is szükségessé teszi a megyék közötti regionális közösséget, hiszen régiók vehetnek részt a különböző uniós pályázatokon is.
Bihall Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondja, az élet a régiók felé mozdult az Európai unió régiókban gondolkodik akár a fejlesztéspolitikában, akár a szakképzésben, de ilyen a kereskedelemfejlesztés, és más ágak, ami a gazdaság szereplői számára fontosak.
A kamarák 1994 óta működnek megyei szinten. A gyakorlatban már eddig is jól működő kapcsolatot most együttműködési megállapodás aláírásával tette hivatalossá a három megye kamarája.
lénárt