Ugrás a tartalomra

Ünnepi megyei közgyűlés

Létrehozva
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére ünnepi közgyűlést tartott a Megyei Önkormányzat. Az eseményen elismerések is átadtak, kitüntették azokat a közéleti személyiségeket, akik munkásságuk révén sokat tettek a megyéért öregbítve a térség jó hírét.
Az ünnepségen először Ódor Ferenc mondott méltató szavakat, majd Jókai Anna tartott ünnepi beszédet. Az író vallja, 1956 szól mindenkihez korosztály nélkül. Ahogy mondja, a fiataloknál az a veszély áll fenn, hogy történelemnek tekintik, mint történelmi régmúlt eseményt, amit nem éltek meg. De akinek valóban él a lelkében valamilyen eszmény, az korra való tekintet nélkül éli ezt át.
Az ünnepségen ketten kaptak Pro Comitatu-díjat a megye érdekében tett munkájukért. Seregély István nyugalmazott egri érsek elmondta, minden eredmény inkább hálára, mint elismerésre váró igényt ébresztett benne, de ugyanakkor ennek a hálának az egyik kifejezése hozzátartozik minden elismeréshez, és minden gratulációhoz. Ezért ő is köszönetet mond, hogy amit kötelességszerűen megtett, elismerés nélkül is meg kellett volna tennie, azt elismerték.
Besenyei Lajos, a Miskolci Egyetem egykori rektora azt mondja, ez a kitüntetés azért örömteli számára, mert az az elképzelése, hogy tenni többet, minél többet azért a helyért, azért a településért, megyéért, ahol él. Némileg talán sikerrel járt, ez pedig az örömön túl további aktív tevékenységre serkenti.
Az ünnepi közgyűlés a szózat hangjaival ért véget.

B. G.