Ugrás a tartalomra

Halálos falopás

Létrehozva
Sajtóinformációk szerint bosszút esküdtek annak a 39 éves, fonyi fiatalembernek a a barátai, akit múlt szombaton olyan súlyosan megsebesített egy természetvédelmi őr, hogy a helyszínen az életét vesztette. Az áldozatot, másodmagával falopás közben érték tetten. A két természetvédelmi őrt a motoros fűrész hangja vezette a fatolvajok irányába Fony település határában. Felszólították a két tetten ért férfit, hogy hagyják abba az illegális fakivágást, ám egyikük baltával ellenük fordult. Az egyik természetvédelmi őr figyelmeztetésként a levegőbe lőtt, ám – az elsődleges adatok alapján – a férfi nem hátrált – közölte a megyei rendőrkapitányság kommunikációs irodája. A természetvédelmi őr elmondása szerint ezután adta le a halálos lövést a 39 éves támadóra. A rendőrség emberölés bűntette miatt indított nyomozást, a helyszíni szemle megkezdődött.