A Benkó Dixieland Band a világon először vállalkozott arra, hogy karácsonyi igeliturgiára new orleansi zeneművet komponáljon, és azt klasszikus kórussal színesítve egyházi szertartáson mutassa be a közönségnek. A mű eredeti hangzása, a teljes egészében a Benkó Dixieland Band tagjai által komponált zenemű tökéletes hangulatvilága, a tradicionális jazz mise tökéletesen egységes hangzása, a klasszikus kórus szerves egybeforrása a zenével kirobbanó sikert hozott az együttesnek hívőknél és nem hívőknél egyaránt.
A világ számos kórusa kérte Benkóékat, hogy a Karácsonyi Misét teljesen egészében liturgia mentes zeneművé dolgozzák át, valamint az improvizatív részeket utólag kottázzák le. Így lehetővé válik a zenemű előadása minden kórus számára tetszésszerinti helyen klasszikus zenészek közreműködésével is.
Az átdolgozott Karácsonyi Mise ősbemutatóját 2007. december 29-én szombaton a Művészetek Palotájában tartják. Benkóék kivételes nagy érdeklődésre számító bemutatóján a kétszáz tagú egyesített kórust (Nyiregyházi Cantemus Vegyeskar, Honvéd Férfikar és a Központi Énekkar) Szabó Dénes Kosuuth-díjas karnagy vezényli. A Benkó Dixieland Band tagjai: Halmos Vilmos (zongora), Nagy Jenő (bendzsó), Kelemen Zsolt (bőgő), Kovacsevics Gábor (dob), Zoltán Béla (trombita), Nagy Iván (pozán), Benkó Sándor (klarinét). Szólista vendégek lesznek Berki Tamás (ének), Szalóky Béla (rézfúvósok), Lázár István (trombita), Mikó Ilona (üötők), Dennert Árpád (klarinét). Producer és zenei rendező Benkó Sándor.
A zenekar története könyvben
A közeljövőben egy könyv jelenik meg „Benkó Dixieland Band története” címmel. Ez a könyv először Benkóék 50 éves történetébe tekint bele sok fotóval, majd megismerhetjük benne a mise alkotásának a világon egyedül álló folyamatát. A könyvhöz három CD és egy számítógépes lemez jár mellékletként. Az első a Karácsonyi Mise CD lemeze templomban celebrált mise formájában, a második az átdolgozott mise tiszta zenemű formájában (ahogyan az majd az ősbemutatón elhangzik), a harmadik pedig a Benkó Dixieland Band 50 éves jubileumi koncertjének élő felvétele lesz. A negyedik egy számítógépes lemez, amely segítségével a mű teljes kottatára mindenki számára kinyomtatható lesz számítógépen, valamint tartalmazza a Benkó Dixieland Band-re vonatkozó adattárat. A könyv kétnyelvű: angol és magyar nyelven tartalmaz minden írott szöveget és kottát.