Két és fél millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a kétéves Tóth Paula Valéria emődi kislány megtalálása érdekében.
Mint az már ismeretes, a Panda becenévre hallgató, alig kétéves kislány 2007. szeptember 4-én a déli órákban tűnt el otthonából eleddig ismeretlen helyre. A rendőrség a kezdetektől nagy figyelmet fordít és fordított az eset felderítésére. Minden lehetséges eszközt és lehetőséget bevetett az eredményes kutatás érdekében. A gyermek felkutatása érdekében a hatóság szakszerűen járt el, az intenzív és módszeres adatgyűjtés és kutatás során minden személyi és technikai eszközt bevetett.
A gyermek keresését a rendőrség közigazgatási eljárás szabályai szerint a továbbiakban is folytatja. A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai kiemelt ügyként kezelik a kislány eltűnését, minden újabb használható információra fokozott figyelmet fordítanak. Az összes reményteljes lehetőséget megragadva továbbra is számítanak, és igénybe veszik a társszervek és a lakosság segítő támogatását, bízva abban, hogy a keresés eredménnyel zárul.
A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a kislány hollétéről vagy eltűnésével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a (46) 514-511/ 2526-os melléket, illetve akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
A díjkitűzés visszavonásának jogát a rendőrség fenntartja.
A rendőrség köszönetét fejezi ki a rendőri erők munkáját eddig segítő külső támogatásért és önkéntes segítségért is.
Emlékeztetőül:
2007. szeptember 4-én 12.10-12.30 óra közötti időben Emőd, Völgy út 7. szám alatti családi ház udvaráról eltűnt Tóth Paula Valéria kétéves leánygyermek. A kislány beceneve PANDA.
Személyleírása: kb. 70-75 cm magas, vállig érő sötétbarna haj. Ruházata az eltűnéskor: sötétzöld kapucnis felsőruházat, világos, szürkés hosszú nadrág, narancssárga cipő.