A tokaji boroknak nemcsak a különleges készítési eljárás kölcsönöz egyedi zamatot, hanem a Hegyalja borvidék talajának vulkáni kőzetei is befolyásolják az itt termett szőlő és a belőle készített italok ízét. Ezt a sajátos aromát pedig a világ egyetlen más táján sem tudják utánozni. Az István Nádor Borlovagrend elnöke, Czupper András szerint a tokajihoz hasonló minőségi borokra Miskolcon is egyre nagyobb a kereslet. A Miskolci borszalonon havonta kapnak bemutatkozási lehetőséget az észak-magyarországi borvidékek legkiemelkedőbb borászai, a finom italok mellett pedig a szervezők minden alkalommal készülnek valami különlegességgel is. Az első borszalon meglepetése a terem sarkában felállított csokoládészökőkút volt.
Szalon a borkultúráért
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
Miskolci borszalon néven indított rendezvénysorozatot az István Nádor Borlovagrend a Művészetek Házában. A kóstolással egybekötött borbemutatókat havi rendszerességgel tartják majd. Koccintás egy pohár finom mádi borral, – amely az István Nádor Borlovagrend szerint egyike a legfinomabb hazai italoknak – így indult a rendezvény. Az első Miskolci borszalonon Monyók József mádi borász mutatkozott be a miskolci közönségnek.